A szüret alkalmát választva toszkán utazásra szántuk magunkat. Tíz óra autózás után érkeztünk meg Montalcinoba, a Brunello szülőföldjére. Több, mint húsz éve, bármikor, amikor Montalcinoba utazunk, mindig Marcella (www.lacasellamontalcino.hu) vendégházát választjuk szállásként. Egy felújított régi parasztház, szőlőültetvény és olajfaliget által határolt „csodaország” néhány száz méterre a városkától. Annyira közel van a belváros, hogy esténként egy romantikus erdei sétányon gyalog szoktunk vacsorázni menni valamelyik montalcinói trattoriába.
Megérkezésünk után Marcellát üdvözölve is így tettünk, este nyolckor már régi barátunk, Luciano vendégszeretetét élveztük a Taverna del Grappolo Blu-ban. (www.grappoloblu.it). Lucianoval beszélgetve mosolyogva állapítottuk meg, hogy mi a távoli Budapestről sok-sok évvel korábban fedeztük fel a Grappolo Blu csodálatos fogásait, mint a „nagy Michelin” (Az étterem ugyanis 2019-ben „Bib Gourmand” díjat nyert). Viccesen mondtam is Lucianonak, hogy nem is mi súgtunk nekik. Egy üveg Rosso di Montalcino mellett az alábbi fogásokkal „kényeztettük” magunkat.:
-zuppa alla contadina (gazdag, zöldséges leves), -pinci al ragu (tészta húsos raguval), -cinghiale con polenta (vaddisznó polentával), -suflet al cioccolato (csokoládészuflé).
Reggel Marcella saját készítésű frissen sütött péksüteményeivel, valamint helyi finomságokkal, prosciutto toscano, pienzai pecorino sajttal és az elmaradhatatlan cappuccinoval indított utunkra minket.
Sietnünk kellett, Riccardo 10 órára várt minket. Első állomásunk ugyanis Montalcinoban a Talenti pincészet volt. Riccardo Talenti a birtok jelenlegi tulajdonosa már közel húsz éve a partnerünk. Büszke vagyok rá, hogy immár baráti kapcsolat köt össze minket, a kiváló üzleti kapcsolat mellett. A Talenti pincészetet Pierluigi Talenti (Riccardo nagypapája) alapította 1984-ben. Pierluigi az egyik helyi nagybirtok (Il Poggione) főborásza volt, és a montalcinoi borvidék szakmailag kiemelkedő két nagy alakja közül az egyik (a másik Franco Biondi Santi). A főállás mellett Piero (mert mindenki így szólította helyben) kicsiben, három hektáron elindította saját birtokát is. Fia Roberto, aki 1951-ben született, nem a borászatot, szőlészetet választotta hivatásként. Abban az időben mikor Roberto a pályaválasztás kapujába ért, még a helyiek sem sejtették, hogy a Brunello di Montalcino néhány évtizeden belül a világ egyik legsikeresebb borvidéke lesz. Így történt, hogy Roberto orvosnak tanult és évtizedekig ő volt (tavalyi nyugdíjba vonulásáig) Montalcino városka háziorvosa.
Fia, Riccardo, aki 1979-ben született már kész tények előtt állt, mikor neki is pályát kellett választania. Nagypapája mellett felnőve teljesen magával ragadta a szőlőskertek varázsa és a borospincékben található hatalmas tölgyfahordók „titokzatos világa”. Érettségi után Firenzében tanult hat évig szőlészetet és borászatot. Mivel tudjuk, az élet a legnagyobb forgatókönyvíró, a Talenti családot is hatalmas kihívás elé állította. 1999-ben Pierluigi Talenti szívinfarktusban elhunyt. Fia, Roberto teljes mellszélességgel Montalcino városka lakosainak egészségét „ápolta”, unokája éppen akkor kezdte egyetemi tanulmányait. Az alapító nagypapa elvesztése felett érzett fájdalmat fokozta a dilemma, hogyan tudják továbbvinni az immár sikeres birtokot, Roberto azért mégiscsak elsősorban orvos, Riccardo pedig éppen első éves egyetemista. A szerencse a család mellé állt, Roberto minden tőle telhetőt megtett, napközben betegeket gyógyított, késő délután szőlőt művelt, éjjel a pincében látta el a teendőket, Riccardo is nagyon hamar felnőtt. Kellett azért néhány hozzáértő barát önzetlen segítsége is, de sikerült, sőt, Riccardo immár 22 szüreten van túl.
Megérkezve a kötelező „come stai” (hogy vagytok) „e la famiglia” (és a család) után megtudjuk, hogy mindenki jól van, a szülők, a két leányzó is. Riccardo udvarias házigazdaként arról is érdeklődött, hogy nálunk a gyerekek? 2019-es budapesti látogatása óta immár őket is ismeri. Örömmel emlékezett vissza magyarországi első és egyben egyetlen látogatására. Megtisztelő volt, hogy annak idején meghívásunkat elfogadta és felejthetetlen négy estét töltöttünk Budapesten együtt, bemutatva a borkedvelőknek a Talenti borokat. A birtokon első utunk a szőlőbe vezetett, a 22 hektáros birtokon megnéztük a „Vigna di Piero-t”, a nagypapa által megvásárolt első területet. A 410 méter tengerszint feletti magasságon található dűlő, 1,95 hektár. A mai napig a birtok legnagyobb presztízsű területe. Riccardo nagypapájának emléket állítva a kiváló 2015-ös évjárat szürete alkalmával döntött úgy, hogy „a Vigna di Piero-ról” a birtok történetében először készít egy dűlős bort, Brunello di Montalcino Piero néven. 2 666 palack készült ebből a borból először. Azonnal hatalmas sikert aratott, 100 pont-James Suckling, 100 pont-Wines Critic, 99 pont Falstaff. Az 1999-es nagy aggodalom után elmondhatjuk, Riccardo tökéletesre teljesítette a Pierluigitól kapott örökséget. A szőlő után végigjártuk, mint már oly sokszor a Talenti birtokon a feldolgozót, megnéztük a tölgyfahordókat. A néhány éve elkészült kóstoló teremben Riccardo megkóstoltatta velünk a 2019-es Rosso di Montalcinot. Figyelem, toszkán borkedvelők! Érdemes megjegyezni a 2019-es Brunello di Montalcino-t, egy óriási évjárat van készülőben. Eddig is a Talenti pincészet Rosso di Montalcinoja volt az egyik személyes kedvencünk, viszont a 2019-es minden eddig általunk ismert évjáraton túltesz. (Az 1995-ös évjárat óta kóstolunk szüntelenül Talenti borokat). Riccardo megkóstoltatta velünk a frissen palackozott és majd csak 2022 január 1-e után piacra kerülő 2017-es Brunello di Montalcinot, a Brunello di Montalcino Pierot és a 2016-os Brunello di Montalcino Riservat. Egyik ámulatból estünk a másikba. 2022-ben csodálatos borok fognak érkezni a Talenti pincészettől. Végszóra megérkezett Roberto (Riccardo édesapja) is, aki örömmel elevenítette fel néhány évvel ezelőtti találkozásunkat Budapesten, amikor is ő egy orvosi konferencián vett részt, és orvos barátaival egy kellemes estét nálunk töltött, megkóstolva Tokaj, Somló és Badacsony legszebb borait.
Örömmel mondtunk igent az esti vacsorameghívásra a közeli „Trattoria Il Pozzo-ba”, Sant’ Angelo in Colle-ban. A teljes döbbenet az étterembe érkezésünk pillanatában ült ki az arcunkra, mikor megláttuk, hogy Roberto és Riccardo a „Bistecca alla Fiorentina” mellé három üveg Talenti Brunello di Montalcinot hozott, az 1990, 1995, 1997-es évjáratokból. Mondanunk sem kell, felejthetetlen este volt.
Suhayda László