Beiktattunk egy hétvége pihenőt, szombat és vasárnap a tenger és Taormina bűvöletében telt. Hétfő reggel nagyon korán kértük ki a capuccinonkat a sarki kávézóban. Kérdezte is Giuseppe, a pultos, akihez már „történelmi távlatú”, közel három napos „barátság” fűzött, hova ez a nagy sietség. Lavoro, lavoro…… (munka) – mondtam, hisz a Santa Maria La Nave-nál tíz órára vártak minket és a GPS közel kétórás, szerpentines autózást jósolt. Még szerencse, hogy korán indultunk, nem lett elég a két óra.
Sonia-val, a birtok tulajdonos asszonyával hetekkel korábban mindenről egyeztettem. Két nappal a látogatásunk előtt hívott, gond van, a terhessége harmadik gyermekével előrehaladott állapotban van, orvosa tanácsára mégsem tud minket fogadni. Mikor már a teljes elkeseredettség kezdett úrrá lenni rajtam, megnyugtatott lesz méltó helyettes, Vera fog várni minket. Kicsit elkezdtem aggódni. Tudva és ismerve azt az elképesztő „csodát”, amit Sonia ezen a hihetetlen vidéken végez kicsiny csapatával, hogyan hiheti azt, hogy ezt bárki is tolmácsolni képes. Aztán találkoztunk Verával és leesett az állunk, rájöttünk, vannak még csodák. Vera úgy tolmácsolta a Santa Maria La Nave küldetését, hogy elállt a lélegzetünk.
Az évek során, mikor olasz borvidékeken jártam, majd itthon a barátoknak hajnalig tartóan meséltem az élményekről, borkedvelőknek élménybeszámolókat tartottam borkóstolók keretében, vagy a blog sorozataimban próbáltam összefoglalni az élményeket, általában elégedetten konstatáltam, hogy sikerült visszaadnom azt a csodát, amit átéltem. Most először, ott fent az Etnán, 1150 méter magasan éreztem azt, hogy ezt képtelenség, ezt szavakkal nem lehet visszaadni, erre a szó kevés, ezt látni kell itt a helyszínen. Ide el kell jönni, hogy az ember megértse Sonia, Vera és a többiek Európa egyik legmagasabban fekvő szőlőültetvényén, az Etna szoknyáján, a megkövesedett lávakövek árnyékában, ősi szőlőfajtákat életre keltve micsoda csodát művelnek ezen a holdbéli tájon. Szinte hihetetlenül hangzik, de itt még a nap is másképpen süt, nem úgy törnek meg a nap sugarai ahogyan mi itt Közép-Európában megszoktuk. Több száz, számunkra ismeretlen virágot és növényt mutatott Vera, amelyek csak az Etnán lelhetők fel.
Sonia a nagypapa emlékét használta motivációnak, mikor 2000-ben belevágott ebbe a „csodálatos kalandba”. Peppino papát elbűvölte a vulkanikus föld termékenysége, a szőlő varázslatos világa ezen az „űrbéli tájon”. Sonia nagyapja szenvedélyét viszi tovább, elhatározta, felkutatja az Etna ősrégi, őshonos szőlőfajtáit, és kicsiny csapatával megmentik az utókornak. Az itt művelt szőlő tökéletesen kihasználja a vulkán biológiai sokféleségének az örökségét. 1150 méter magasan Soniaék a Casa Decima dűlőben grecanico dorato szőlőfajtát művelnek, ami egy nagyon ritka helyi őshonos fajta. Nagyon magas terméskorlátozást alkalmaznak, ezáltal egy egészen elképesztően különleges bort készítenek.
Természetesen itt is kaptunk ebédet, mindent megkóstoltunk, olyan tételeket is, amik még nem kerültek kereskedelmi forgalomba. Egészen különlegesek voltak a borok, az Etna a világon sehol máshol nem felelhető, egyedi talaja, a speciális mikroklíma olyan kiváló, csodálatos borokat adnak, amit csak ezen a vidéken találunk.
Elképesztő élményben volt részünk, távozás után még az autóból fölhívtam Soniat és megköszöntem a felejthetetlen látogatást.
Suhayda László
