Ott tartózkodásunk első napjának reggelén, 9 órakor már Andreat üdvözöltük az Uccelliera birtokon. Abban a pillanatban ért haza, lányát Annaritát vitte be Montalcinoba, iskolába. Az Uccelliera birtok Castelnuovo dell’Abate falucska mellett található, a montalcinoi borvidék déli részén. Mint általában mindig, Andreaval a szőlőben tettünk egy rövid sétát. Büszkén mutatta legújabb szerzeményét, egy három hektáros Sangiovese Grosso ültetvényt, amit a közelmúltban vett bérbe, megvásárlási opcióval. Andrea Cortonesi földműves családból származik, már gyermek korában édesapja mellett dolgozott a földeken. Erős vonzalma a természethez, a termőföldhöz ebből az időből eredhet. Tanulmányai elvégzése után a szomszédos földbirtokon szerzett nagyon hasznos szakmai tapasztalatot szőlészként. 1986-ban megvásárolt egy Podere-t (tanya), ami a mai napig a birtok központja. Ez a tanya mindig az „Uccelliera” nevet viselte, amit Andrea tovább vitt. Az Uccelliera név egy olyan helyre utal, ahol a középkorban sólymokat tenyésztettek. A szőlőből a feldolgozón át az érlelő pincébe érkeztünk, közben beszélgettünk. Andrea elmondta 1987-ben újra telepítette a szőlőt a tanya körül. 1991-ben elkészült az első 1000 palack brunelloja. 1993-ban már kereskedelmi mennyiségű bor készült a birtokon. Közben Angela, aki a birtokon általában a látogatókat fogadja előkészítette a borokat, amit Andrea készült nekünk megmutatni. Az alábbiakban egy rövid áttekintés a borokról.
– ROSSO DI MONTALCINO 2019
Egy fergetegesen erős 5 csillagos évjárat. 2019-ről Andrea azt mondja, egy borász ilyet csak álmodhat, minden csodálatos volt, szinte már hihetetlenül tökéletes szőlőt szüreteltek, a hozam is ideális volt. Ragyogóan rubin vörös színű, illatában még a gyümölcs fázis tetten érhető, erdei piros bogyós gyümölcsös jegyek, dohány, csokoládé. Kóstolva hihetetlen íz gazdagság, nagyon hosszú lecsengés. Elképesztő brunellok fognak piacra kerülni 2024-ben ebből a fantasztikus évjáratból.
Vinissimo értékelés 94 pont.
– BRUNELLO DI MONTALCINO 2017
4 csillagos évjárat, az ültetvény a tengerszinttől számított 150 és 350 méter között található. Kizárólag kézzel szüretelnek, préselés előtt nagyon alapos szelekció történik a válogató asztalon. Három éves tölgyfa hordós érlelést követően további hat hónapos palackos érlelés következik a pincében. Gránát és téglavörösbe hajló szín, illatában gyümölcs, de már érett jegyekkel, ázott erdei föld, dohány, némi csokoládé. Kóstolva hihetetlen íz gazdagság, kerek tanninok, tökéletes egyensúly, elképesztően hosszú utóíz. 15-20 év várható érési potenciál.
Vinissimo értékelés 95 pont.
– BRUNELLO DI MONTALCINO RISERVA 2016
Természetesen, mint az előző két bor, ez is 100%-ban sangiovese grosso szőlőfajtából készül, de csak a birtok legjobb dűlőiből (itt egy kicsit elmosolyodtam: van itt olyan, ami nem az?), kizárólag a legjobb évjáratokban. A 2016 azok közül is az egyik legjobb volt, egy nagyon erős 5 csillagos évjárat. Mikor Angela kitöltötte ezt a bort a poharamba, és beleszagoltam, elkezdtem aggódni. Azon gondolkodtam, vajon képes leszek-e papírra vetni, szavakba foglalni, amit illatában éreztem, kóstolva megtapasztaltam. Hihetetlen „magasság” minden, amit a borról tanultam, 20 év kóstolási tapasztalata, itt minden a legmagasabb szinten volt jelen. Valószínűleg az általam valaha is kóstolt egyik legcsodálatosabb bor. Szinte már megbecsülhetetlen, általam 25-30 évre tippelt érlelési potenciál.
Vinissimo értékelés 99 pont.
– RAPACE 2017
70% sangiovese, 20% merlot, 10% Cabernet sauvignon szőlőfajtákból készült cuvée. 18 hónapot érlelték különböző pörkölésű barrique hordóban. Ez a bor Andreanak játék: meg tudja mutatni a borkedvelőknek, hogy Ő a nemzetközi borfajtákat is kiválóan kezeli, cuvée-t is tökéletesen tud készíteni.
Vinissimo értékelés 93 pont.
– COSTABATE 2013
A végére hagyta Andrea a meglepetést. Azt írtam a Rapace kapcsán az egy játék, akkor a Costabate kapcsán csak, azt írhatom, hogy ünnepnapokon az élet nagy pillanataiban, mikor Andrea a pincében is egy különlegeset alkot, még az ő szintjén is egyedi, a Costabate születik azokban a pillanatokban. Csak magnum palackokban kerül lepalackozásra, faládában. 100% sangiovese grosso szőlőfajtából készül, 2 év kishordó, 33% 150 méterről, 33% 250 méterről és 33% 350 méterről szüretelt szőlőből származik. A fahordók, amiben ezt a különleges bort érleli Andrea 300 éves tölgyből készültek. Volt még szerencsénk hordóból megkóstolni a 2019-es, és a 2020-as Brunellokat.
Tartályból pedig a 2021-es Rosso di Montalcino-t, illetve a 2021-es Brunello di Montalcino-t is. Ez utóbbi két bor a közeljövőben kezdi el „életének” tölgyfa hordós érlelési szakaszát.
Megköszöntük Angelanak és Andreanak a frenetikus élményt, csodálatos volt.
Suhayda László